A tökéletes szolga! Videóval!

Japán kutatók az eddigi legjobb humanoid robot kifejlesztésén dolgoznak, a neve Kojiro, és majdnem olyan hajlékony, mint egy ember.

Ezeket se hagyja ki!

Átverte az emberrablókat a túsz

Egy japán újságíró emberrablók fogságába esett Afganisztánban. Öt hónap után sikerült átvernie elrablóit és a Twitteren üzenni, hogy még életben van.

Google-bomba áldozata lett Sarkozy

Vélhetően több ezer blogger működött közre annak a Google-bombának a létrehozásában, mely Sarkozy francia miniszterelnök ellen irányult. Sarkozy már másodszor esik áldozatul az ún. Google-bombának".

Újabb torrent-ellenes razzia

A Torrentfreak értesülései szerint összehangolt rendőrségi razzia zajlott 14 országban, köztük Magyarországon is. A belga rendőrség által irányított akció 48 oldalt érintett.

Trösztellenes vizsgálat a Google-nál

Antitröszt vizsgálat indult a Google ellen az amerikai igazságügyi minisztériumnál miután a keresőóriás bejelentette, felvásárolná az ITA Software-t.

Elképesztő módszer elképesztő fotóval

AZ Európai Déli Obszervatórium (ESO) egyik egységével a tejútrendszer közepét vizsgálták a csillagászok egy lézersugaras eljárással, s közben az egyik munkatárs dokumentálta az eseményt.

Elképesztő rekord - hajmeresztő teljesítmény

Amerikai diákok csaknem egy évtized munkája után megdöntötték az elektromotoros járművek szárazföldi gyorsasági rekordját.

Diaspora - nyíltan a Facebook ellen

A Diaspora létrehozói hisznek abban, hogy az általuk megálmodott közösségi hálózat tud még újat mutatni a felhasználóknak. Titkosítást és adataik teljes ellenőrizhetőségét biztosítják a felhasználóknak.

Megjelent az új UHU-Linux

Hosszú, évekig tartó várakozás - fejlesztés és tesztelés - után megjelent a magyar Linux-disztribúció 2.2-es, Nerd kódnevű kiadása.

Bepereli volt vezérigazgatóját a HP

A Hewlett-Packard bepereli volt vezérigazgatóját, mivel véleményük szerint Mark V. Hurd szerződésszegést követ el azzal, hogy elfoglalta az Oracle társelnöki posztját.

Hewlett-Packard G62: Optikai csalódás

A HP legújabb, fiatalokat megcélzó notebookját vettük szemügyre, amelyet megalkotásakor más sikeres modellek is megihlettek.

Jók vagyunk a károk elhárításában - amelyek nélkülünk nem következnének be

Technikai csúcsteljesítmények egész sorát hajtják végre, óriási költségekkel a szakemberek a Mexikói-öbölben.

Megjelent a magyar nyelvű Microsoft Office 2010

A Microsoft hazai partnereinél és viszonteladóinál a mai naptól kezdve megvásárolhatók az MS Office 2010 otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt magyar nyelvű verziói.

Élő koncertfelvétel-DVD-t készítettek a Radiohead rajongói

A brit zenekar rajongóinak egy csoportja szabadon letölthetővé tette azt a DVD-t, amely az együttes tavalyi prágai fellépésen készített amatőr nézői felvételeket tartalmazza.

Alkalmazásokban terjednek a kártevők

Az internetes bűnözők egyre rafináltabbak és mindig új trükköket, illetve módszereket eszelnek ki a felhasználók csapdába csalására. Az egyik új trend, hogy a szoftverekben rejtik el a vírusokat és kémprogramokat.

Óriás lézerágyút építenenk az oroszok

A hidegháborúban jegelték fejlesztését, most azonban újra előszedték az oroszok az óriási teherszállító repülőbe épített lézerágyú tervét.

Mától kapható az új Microsoft Office

Mától kaphatók a Microsoft Office 2010 magyar nyelvű, otthoni felhasználóinak szánt verziói. A programcsomag többféle összeállításban kapható, és a gyakran használt programok néhány új funkciót is kaptak.

Az eddigi 4 legjobb tablet

Az idei év slágere a tablet. Az iPad által indított divathullámba újabb és újabb gyártók szállnak be. Mindegyik az iPad riválisát látja gépében. Íme a négy legesélyesebb jelölt.

Bemutatta az Ontariót az AMD

Tajvan és az Egyesült Államok után Európában is debütált a processzorgyártó legújabb, legfeljebb 18 Wattot fogyasztó terméke, amelyet a vállalat elsősorban az Intel Atom ellenfeléül szánt.

Elkészült a világ leggyorsabb processzora

Az IBM bejelentette, hogy megépítette a világ leggyorsabb processzorát. A z196 nevű CPU 5,2 GHz-es órajelen működik - extra hűtés nélkül.

Mégis olcsó lesz a Samsung tabletje?

A Samsung múlt héten bemutatott üdvöskéjéről, a Galaxy Tabről egyelőre - hivatalosan - nem tudni mennyibe fog kerülni. Az első pletykák szerint 7-800 euróba, egy újabb értesülés szerint azonban ennél sokkal olcsóbb lehet.

Kinyírják a torrentet a jogvédők

Kibújt a szög a zsákból, a jogvédő szervezetek még mindig nem képesek ellenállni az illegális támadás által nyújtott hatalom csábírásának, tudhatjuk meg a TorrentFreak cikkéből.

Máris egymillióan használják a Ping netes hálózatot

A megjelenést követő két napon belül hárommillió vásárló töltötte le az iTunes multimédia-szoftver új verzióját, több mint egyharmaduk pedig a Ping tagja is lett - közölte az Apple.

Titkos lesz az INDECT projekt egy része

Az elmúlt egy esztendőben számos részlet vált ismertté a videómegfigyelést arcfelismeréssel kombináló INDECT programról, ez a nyilvánosság azonban láthatóan zavarja a döntéshozókat.

Zeneboltot nyit a Google karácsonyra

A Google is támadja az Apple zeneletöltő birodalmát: lapértesülések szerint az internetes óriás a küszöbén áll annak, hogy elindítsa saját online zenei áruházát, amely karácsony táján kezdheti meg működését.

Interneten is közvetítik a dalai láma budapesti előadásait

Az interneten élőben követhetik figyelemmel a XIV. dalai láma budapesti tanítását azok, akiknek már nem jutott belépőjegy a Papp László Budapest Sportarénába - közölte a szervezőbizottság.

Olvadó laptopokat hív vissza a Toshiba

Az amerikai fogyasztóvédelem 41 ezer Toshiba-laptop visszahívását rendelte el túlmelegedés és olvadás miatt.

IFA: Újból népszerűek az asztali számítógépek

Több éves hányattatás után visszatérõben vannak az asztali személyi számítógépek. Az egykor szürke dobozok teljesen új megjelenésben, rohamléptekkel foglalják vissza a szobákban elveszített helyüket.

Holtan találták egy fehérorosz honlap szerkesztőjét

Holtan találtak rá egy népszerű ellenzéki fehérorosz internetes hírportál szerkesztőjére pénteken.

Lefagyasztja a számítógépet az új vírus

A vírusirtó programnak álcázott kártékony program eddig ismeretlen, ámde annál veszélyesebb verziója bukkant fel: ha az áldozat nem fizet, lefagyasztja számítógépét - figyelmeztet egy biztonsági cég.

Igazi nagyágyúk és sok újdonság az idei Hacktivity-n!

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a Hacktivity, a térség legnagyobb hackerkonferenciája. Több mint ezer résztvevőre, köztük sok külföldire számítanak a szervezők. Idén igazi nagyágyúk tartanak keynote-ot.

Hawking: Istennek nincs helye a teremtésben

A híres elméleti fizikus és matematikus, Stephen Hawking új könyvében azt állítja, Istennek nincs szerepe az univerzum keletkezésében. A tudós ezzel egy több mint húsz évvel korábbi állítását cáfolja.

Mai nap

2010/09/10 14:44:03 Nikolett, Hunor, Miklós napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com